Bemutatkozás

Tisztelt Látogató!

Szeretettel mutatjuk be önnek az Erzsébet Vendégházat.

Az Erzsébet Vendégház egy teljes felújításon átesett nagypolgári ház a Gyomai Termálfürdő bejáratától 150 méterre, az Erzsébet liget szívében. A vendégház 4 vendégszobával rendelkezik, melyek a ház közösségi ebédlőjéből nyílnak. A szállás maximálisan felszerelt konyhával van átadva vendégeinknek, mely teljesen gépesített. (hűtő, fagyasztó, mikro, szagelszívó, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, automata mosógép, stb).

A ház bejárata egy rusztikus fedett teraszról nyílik. Ezen a teraszon van lehetőségük vendégeinknek a dohányzásra, sziesztázásra, mivel fekvéséből eredően nyári melegben is hűs, árnyékos.A teraszon van egy üvegajtós nagy italhűtő, hogy a nyári melegben be sem kelljen lépni a házba egy hideg italért vendégeinknek. A ház télen is bérelhető, mivel szobái cserépkályhával, klímával, és villanykályhával is fűthetőek. A házban egy fürdőszoba van (TÖRÖÖLKÖZŐRŐL A VENDÉGEINKNEK KELL GONDOSKODNI), melyben kettő zuhanyzó, egy wc, és egy kézmosó található, azonban a nagy létszámra való tekintettel a mellette levő helységben került kialakításra egy másik wc is kézmosóval. A vendégház minden szobája, és közösségi helyisége is LED Tv-vel vannak felszerelve, melyek a Mindig Tv adásait, valamint az InviTv csatornáit fogják. Az épületben korlátlan wifi van felszerelve. A parkolás ingyenes, saját zárt parkolóban, amely 10 személygépkocsi befogadására alkalmas. A 2019-es szezonban már a gépkocsikat fedett kocsibeállók alatt tárolhatják vendégeink.

ÚJDONSÁG!  6 FŐS JAKUZZI!!!!!!!!!!

A jakuzzi csak fagymentes időben van beüzemelve, kérem erről érdeklődjék foglalása előtt telefonon.

A vendégház szobáinak férőhelyei a következők:

1.szoba  2 fő                            2db szóló heverő, mely összetolható-széthúzható

2.szoba  2 fő                            2db szóló heverő mint az 1-es szobában

3.szoba (legnagyobb!) 7 fő   3db szóló heverő, 1db alul dupla felül szimpla emeletes ágy (gyári, faszerkezet, nem túl                                                       erős, nagytestűeknek nem ajánlom) +1db pótágy betehető igény szerint, jelenleg raktáron                                                   van.

4.szoba  9 fő                           2db emeletes ágy, alul dupla, felü szimpla fekvőhellyel (erős, saját készítésű                                                                         vasszerkezetes) 1db szóló heverő 1db ágyazható kanapé +1db pótágy betehető, jelenleg                                                   raktáron van.

A közelben kikapcsolódási lehetőségek is vannak, mint például:

  • Fitness (200 m távolságra),
  • Sportpálya (10 m távolságra),
  • Teke (1 800 Ft/óra 7 km távolságra),
  • Bowling (3 km távolságra),
  • Uszoda (150 m távolságra),
  • Foci (10 m távolságra),
  • Hajózás (3 km távolságra),
  • Horgászás (400 m távolságra).

szállásunk bababarát, asztali etetőszék, játszótér és kiságy, illtve szállásunk 3 éves korig ingyenes.

Étkezési lehetőségek is biztosítottak legyen szó grillezésről, bográcsozásról, tárcsán sütés-főzésről vagy akár szalonnasütésről.  A hozzá való tüzifa biztosítása  díj mentesen áll rendelkezésre.
Kérésre a saját vendéglőnkből (Rubin Vendéglő) menü is rendelhető, amely a csomagajánlatok részét képezik!

Bemutatkozás
Bemutatkozás
Bemutatkozás
Bemutatkozás
Bemutatkozás
Bemutatkozás
Bemutatkozás
Bemutatkozás
Bemutatkozás
Bemutatkozás
Bemutatkozás